A ma ismert csokoládé születéséhez vezető út, a csoki történelme

A csokoládé szó hallatán a legtöbbeknek a táblás csoki, egy doboz bonbon vagy a csoki Mikulás jut eszébe.

Valamint valószínűleg az enni, és nem az inni igét asszociáljuk vele, és az édes melléknevet. Ám a csoki történelmének kb 90%-ában szigorúan innivaló volt és a cukornak sem volt semmi köze hozzá.

Az etimológusok szerint a csokoládé szavunk az azték “xocoatl” szóból ered, ami egy kakaó termésből főzött keserű ital volt. A kakaófa latin neve, a Theobroma cacao jelentése “istenek étke”.

Sok modern történész úgy saccolta, hogy kb. 2000 éve van velünk a csokoládé, de újabb kori kutatások szerint még régebben. Pl. A Pennsylvania Egyetem antropológusai Hondurasban talált edényen kakaó maradványt találtak, ami i.e. 1400 körülből származhat. Úgy tűnik, hogy a kakaó termés édes húsát, ami a babokat körülveszi, akkoriban alkoholos italba áztatták.

Mind a maják, mind az aztékok a kakaóbabnak mágikus, sőt isteni tulajdonságokat tulajdonítottak, így használták születéskor, esküvőkor vagy halál esetén is rituálék alkalmával.

Ám az édes csokoládéra várni kellett míg az európaiak fel nem fedezték Amerikát és be nem gyűjtötték az ottani ételeket. A csokoládé kezdetben az idegen ízlésnek nem tetszett, egy írásban malacoknak való italnak is nevezték, de amint nádcukorral vagy mézzel összekeverték máris egész Spanyolországban kedvelt lett.

Habár kedvelt ital volt egész Európában, főleg a gazdagok kiváltsága maradt amíg a gőzgép feltalálása lehetővé nem tette a a tömeggyártást az 1700-as évek végén. 1828-ban fedezte fel egy holland vegyész a kakaópor készítésénak módját azáltal, hogy kivonta a természetes zsírnak kb felét (a kakaóvajat) a kakaómasszából, majd porította ami megmaradt és alkali sókkal a keserű ízt tompította. A terméke a holland kakakó nevet kapta és ez hamarosan a szilárd csokoládé születéséhez is vezetett. Az első modern táblás csokoládé Joseph Fry-nak köszönhető, akinek 1847-ben sikerült formába önthető csokoládét alkotnia holland kakakóporhoz olvasztott kakaóvaj adagolásával. A Fry’s chocolate lett a világ első csokoládégyára.

 Az Ars Socolata csokoládé és bonbon tanfolyamain minden résztvevő megtanulhatja e különleges édesség tökéletes temperálásának és készítésének fortélyait.